Keresztségi alkalom



Események, 2014. November 03. 426

Keresztségi alkalom

Az albertirsai gyülekezetből két kedves testvérünk kötött szövetséget az Úrral. 

Gábor Katarina és Gábor Gavrila megkeresztelésére a kecskeméti gyülekezetben került sor. A keresztségi szertartást Simon István lelkész végezte. A házaspárt családja is elkísérte erre a gyönyörű alkalomra, valamint gyülekezetünkből is sokan. 

Nagy öröm volt ez mindannyiunk számára. Ezt a nagy örömet és várakozást tapasztaltuk már testvéreinken a keresztségi felkészítés ideje alatt, és a gyülekezeti bizottság előtti meghallgatás idején is. Tanúságot tettek ismereteikről, hitükről. 

A vallástétel a kecskeméti gyülekezetben történt, ahol aznap négyen keresztelkedtek meg. 

Lelkészünk szavaiból megérthettük, milyen fontos a fehér ruha tisztaságának megőrzése. 

Szép szolgálatokat hallhattunk, igazán megindító örömünnep volt ez a nap mindannyiunk számára. 

A lelki táplálék után a kecskeméti gyülekezet szeretetvendégségét is élvezhettük, közös ebéddel készültek, sokféle finomságot kóstolhattunk. Köszönjük ezúton is. 

Kérjük Istent, segítse új testvéreinket, de bennünket is, hogy a benne való örömünk megmaradjon, és szeretetét tovább tudjuk adni másoknak.

(Képek a galériában - Keresztség 2014 .....)


 

Események

Albertirsai városnap - 2013.
2013. Október 27.
Imaházszentelés Albertirsán
2016. November 23.
Gyermekbemutató
2017. December 08.
Meghívó
2012. Október 20.
Városnap Albertirsán
2018. Szeptember 26.
Ajándékozás Albertirsán
2014. November 03.

 

  © 2025 Albertirsai Adventista Gyülekezet. Minden jog fentartva.       Kreativonline.hu Felhasználási feltételek | Kapcsolat